Chupacabra

Mi állhat a chupacabra mítosz hátterében?

A chupacabra az egyik leginkább zavarbaejtő ismeretlen lény, amelyről hallani lehet. Vannak, akik földönkívüliként gondolnak rá, mások azt állítják legelőször Puerto Ricoban jelentek meg, és az amerikai génkísérletek eredményei, amik megszöktek vagy szabadon lettek engedve az éjszakai erdőben. Némelyek egyszerű városi legendának vélik.
A chupacabra kutyaszerű, szőrtelen (néha szőrös) ragadozó, éjszakánként többnyire háziállatokat támad meg, és rejtélyes módon, akár egy vámpír, kiszívja vérüket. Nevét a spanyol kecskeszívó szóból kapta, mivel általában kecskéket és birkákat kapott el, ugyanakkor étlapján szerepelt már baromfi, ló, kutya. Emberre általában nem támad, de hallottunk már kivételről.
Az állat eleinte a Puerto Rico-i lakosság körében volt hírhedt, az első jelentések 1987-ből származnak, később Mexikóból is érkeztek hírek. 2004-ben egy texasi farmon sikerült a gazdának lelőnie az állítólagos lényt, miközben csirkéit dézsmálta.

Minden 1994 és 1995 körül kezdődött az egyik Puerto Rico-i településen, Orocovisban, amikor emberek hat juhtetemre bukkantak. Az állatokon talált több kisebb szúrásnyom miatt azonnal állatorvost hívtak, aki megállapította, hogy az állatokból „eltűnt a vér”. Egyébként a település egyik orvosszakértője szerint az állatokon talált szúrásnyomokat, sebeket, kutyák okozták, ezt azzal próbálta magyarázni, hogy a foglenyomat megegyezik, illetve nagyon hasonlít a kutyafélék családjába tartozó állatokéhoz. A helyi lakosságnak erről más az álláspontja, mely szerint a vérengzéseket egy, a kis szürkéknek nevezett földönkívüli fajhoz hasonló lény hajtja végre.
Akik látták, azt mondják, hogy külső megjelenése hasonlít egy kutya-kenguru keverékféle állathoz, hiszen úgy mozog, mint egy kenguru, és úgy néz ki messziről, mint valami nagy kutya.
Ez, az egyébként a sziget más részeiben is pusztítást végző szörnyeteg megjelenése nagyon szembetűnő: szemei nagyok és vörösek, fülei hegyesek, erős lábán és kezén 3-3 ujj található. A vaskos testét borító fekete szőrzet pedig lehetővé teszi számára az éjszakai rejtőzködést. Egyes szemtanúk a hátán látni véltek még egy tarajszerű kinövést is, míg mások szárnyakról  számoltak be, ami már felettébb furcsává teszi ezt az amúgy sem mindennapi teremtményt. Ragadozó mivoltát pedig jól mutatja, a már önmagában is jól látható két hosszú szemfog, ami  a szájából nőtt ki a jobb illetve a baloldalon.
A chupacabra, áldozatai nyakán körülbelül 2 cm átmérőjű lyukat fúr, aztán a szervezetébe egy bizonyos véralvadásgátló nyálat juttat, amelynek eredményeként kiszívja az áldozat testéből az összes vért. Akik szemtől szemben találkoztak a lénnyel azt is mondták, hogy a bőre puha, és miközben ugrik foszforeszkáló csíkot húz maga után. A kommunikácója pedig telepátia útján történik, állítják többen is. Egybehangzó vélemények szerint nagy intelligenciával rendelkező lénnyel állunk szemben. Kinyitja a bezárt tyúkólat, és még az ajtókilinccsel is elég jól boldogul. Hangja nagyon éles, és fülsértő, nem lehet semmilyen más vadon élő állathoz hasonlítani.
A chupacabra nemcsak áldozatai vérét, hanem annak egyes belső szerveit (máj, szív, vese stb.) is eltávolítja rettentő sebészi precizitással. Egy 2 cm-es lyukon keresztül? Nagyon bonyolult egy ügy. Talán emellett az UFO-ügy is eltörpül.

Talán nem meglepő, de a chupacabra még ha ritkán is, de már támadt emberre, azonban szerencsére az ilyen támadások egyike sem végződött eddig halállal, ugyanis az áldozatok megúszták sérüléssel az incidenst. Viszont itt is van egy furcsaság: akiket megtámadott ez a lény, azt állítják, hogy a seb olyan hamar begyógyult, hogy az már-már feltűnő volt. Chilében 2001-ben bukkant fel a chupacabra, és ott ért támadás egy középkorú nőt, az áldozat elmondása alapján a lény által rajta ejtett seb mindössze három nap alatt begyógyult, pedig a testén lévő sérülések nem csupán karcolások voltak, hanem komoly karomvágások. A lény minden esetben meglepetésszerűen támad, ezért nem tudtak megfelelően védekezni sem az emberek, sem az állatok.
Ez meglepte az orvosokat is, hiszen ilyen gyors gyógyulással még sohasem találkoztak eddigi praxisuk alatt. Az is meglepő, hogy a chupacabra nem ölte meg az eddig megtámadott embereket. Pedig, ha akarta megtehette volna, ennek ugyancsak ismeretlen okai vannak. Mind nappal, mind pedig éjjel aktívan tevékenykedik. Rendkívül erős testfelépítését mutatja az is, hogy az  egyik Puerto Rico-i lakos – miután tetten érte a lényt, amint az éppen a tyúkólban tartózkodott –, egy vastag bottal ráütött az állat hátára, mire az mit sem törődve  a  csapással, hatalmas ugrásokkal beszökkent az erdő sűrűjébe.
Két nagyon érdekes aspektusa van ennek a vérszívó fenevadnak a feltűnésével kapcsolatban: az egyik a hirtelen felbukkanása a semmiből, mert bár ugyan régebben is történtek furcsa állatelhullások a szigeten, viszont azt egyértelműen nem lehetett megállapítani, hogy mivel vagy kivel van dolga a helyi lakosoknak. Az 1990-es évek közepére azonban többen látni vélték a lényt, így a helyiek már joggal írták az állatnak a számlájára az állatpusztításokat. Vajon miért csak az 1990-es években jelentek meg tömegesen ezek a lények? Lehetséges lenne, hogy mostanra szaporodtak el olyannyira, hogy már a falvakba is bemerészkednek? Vagy elfogyott a természetes táplálék? Ezt nem tudhatjuk.
A másik különös dolog, ami ennek a lénynek a felbukkanásával jár(t) együtt, az az UFO-esetek nyilvánvaló megsokszorozódása a szigeten és környékén, valamint a térségben. Többen látni véltek azonosítatlan repülő tárgyakat, azokon a területeken, ahol a chupacabra felbukkant. Vajon ennek mi lehet az oka?
Hadd általánosítsak egy kicsit: az USA keleti államaiban, főleg az 1960-as évekre jellemző volt a folyamatos szörnyészlelés, ami alatt azt értem, hogy különböző majomféle, ember-majom keverékű teremtményeket véltek látni, aztán nem sokkal a szemtanúk észlelése, vagy rendőrségi bejelentése után, hamarosan UFO-k  jelentek meg a környéken. Néha azonban az is előfordult, hogy közvetlenül a szörnyészlelés előtt figyelték meg az  idegen eredetű tárgyakat, tovább feszítve ezzel az események mozgásterét. Ezzel a két dolgot össze is kapcsolhatjuk és kreálhatunk egy elméletet, miszerint a chupacabrákat, tágabb értelemben az összes többi teremtményt  UFO-kból engednek szabadon, hogy aztán ijesztgessenek, meg pusztítsanak, bárhova is kerülnek.

Lehetséges lenne, hogy UFO-k utasai a chupacabrák? Nem kizárt, ugyanakkor meg kell említeni egy tényt, ami rácáfolhat erre, mégpedig az, hogy Puerto Ricóban, a sziget belsejében  működik egy amerikai kísérleti telep a NASA közreműködésével, ami nem éppen nyilvános keretek között zajlik, sőt szigorúan titkosan végzik kísérleteiket, ez viszont azt jelenti, legalábbis egyesek szerint, hogy alkalmas lehet arra, hogy kreáljon  idegen létformákat, mesterséges, ember által létrehozott lényeket. Ez megoldható lenne egy szakértőket is felvonultató génmanipulációs kísérlettel.
De akkor miért találkozhatunk a chupacabrákkal természetes környezetben? Szabadon engedték volna őket az amerikaiak? Vagy netán megszöktek a telepről? Mindenesetre annyi bizonyos, hogy ezt a lényt korábban nem látták a szigeten, még csak nem is őshonos állat, de hát akkor honnan jött? Az is elképzelhető, hogy egyik variáció sem tükrözi a reális képet a lény mivoltáról, viszont nem zárható ki a kettő elmélet kombinációja sem, ugyanis egyelőre még csak azt sem tudjuk, hogy madárról, emlősről, vagy netán hüllőről van e- szó.
A lény rendkívüli gyorsasága révén ezt sajnos megállapítani nem lehet, és még most sem lehet, pedig állítólag, ha hitelt adunk azoknak a híreknek, amelyek lelőtt chupacabrákról szólnak, akkor felmerülhet a kérdésre a válasz. Állítólag  1995-ben egy ilyen lényt lőttek le a szigeten, sőt még egy üvegablakon lévő tenyérlenyomatra is fény derült.
2000-ben már olyan híreket is lehetett hallani, miszerint két chupacabrát elfogtak: az egyiket az El Yungke Nemzeti parkban, a másikat San Lorenzonál sikerült elkapni. A hírek szerint vérmintát vettek az egyiktől és a teszt kimutatta, hogy egy ismeretlen eredetű  vérmintával állnak szemben, ami magas százalékban tartalmaz magnéziumot, foszfort és kálciumot.
Egyébként az is említésre méltó paradoxon, hogy ez a misztérium egyre jobban terjeszkedik. Más szóval ezt a lényt nemcsak Puerto Rico-ban látták már, hanem egyre több országban is. Ebbe a körbe sorolhatnám Mexikót, Argentínát, újabban Chilét is látogatja. De észlelték már Costa Ricában, Venezuelában, Spanyolországban, Írországban, Angliában és az USA-ban  is. Meglepő a felbukkanása Jordániában és Szerbiában. Igen jól hallották(!?), még pár évvel ezelőtt, ha jók az információk, akkor 2002-ben volt egy incidens, melyben egy szerb juhpásztornak eltűnt  az egyik állata, meg is találta, amint egy rémség épp lakmározott belőle. Mondanom sem kell, hogy az állatból a vér, épp olyan gyorsan eltűnt, mint gyilkosa. Fogalmunk sincs hogyan kerülhetett a chupacabra Szerbiába, de egy biztos, ezek után bárhol felbukkanhat, akár Magyarországon is, talán az egyik idős néni kertjében, vagy a tyúkólban tesz majd rövid látogatást. Nem tudhatjuk.
A szerb eset azt jelentheti, hogy az amerikaiknak vajmi kevés közük van a chupacabrához, az UFO-knak viszont annál inkább. De mi értelme lehet annak, hogy kidobnak a földönkívüli lények pár szörnyet, hogy aztán végigzabálják a falu állatállományát? Számtalan kutatás folyik nyilvánosan és titkosan a lény után Puerto Ricóban, bár eddig kevés eredménnyel.
Annyi biztos, hogy ezek a már-már horrorfilmekbe illő szörnyek valószínű, hogy csak a jéghegy csúcsát fedik le, és még messze járunk attól, hogy megtudjuk ezen megmagyarázhatatlan dolgok egyikének minden egyes körülményét és a valóságot magában foglaló igazságát.

Mi állhat a chupacabra mítosz hátterében? A titokzatos vérszívóról szóló legendák az 1990-es évek közepén keltek szárnyra. Ekkor számoltak be először ugyanis a chupacabráról, erről a Puerto Ricóban látott rejtélyes élőlényről.
A tudósok Halloween idejére időzítették azon feltételezésük közzétételét, amely szerint az evolúció szolgálhat megoldásként az ezekkel az élőlényekkel kapcsolatos rémtörténetekre. A most júniusban megtalált chupacabra példányok kiváló alkalmat szolgáltatnak a kutatóknak arra, hogy közelről tanulmányozzanak egy szörnyeteget. Alaposan meg tudják vizsgálni a tetemet, nem úgy, mint a Loch Ness-i szörnyet vagy a Jetit.
A vizsgált egyedek esetén majdnem mindig kiderült, hogy a szóban forgó szörny nem más, mint egy súlyos rühességben szenvedő szerencsétlen prérifarkas. A rüh egy fájdalmas, állatok esetében általában halálos bőrfertőzés, amely során más tünetek mellett kihullik az állat szőre és megráncosodik a bőre.
Néhány kutató szerint ez a magyarázat kielégítő. „Nem hiszem, hogy több energiát kellene ezekbe a megfigyelésekbe helyeznünk” – mondta Barry O’Connor, a Michigani Egyetem etimológusa, aki a rühességet okozó Sarcoptes scabiei parazitát is tanulmányozta.
Kevin Keel, a vadon élő állatok betegségének specialistája hasonlóképpen vélekedik. Elmondása szerint látott már képeket állítólagos chupacabra tetemekről, amelyekről tisztán ki lehetett venni, hogy az egy prérifarkast ábrázol. „Eleinte úgy gondoltam, hogy ha az erdőben találkoznék ezzel a teremtménnyel, nem gondolnám, hogy egy chupacabra áll előttem. De aztán módomban állt rühességben szenvedő prérikutyákat és rókákat vizsgálni, és most már úgy vélem, hogy egy laikus könnyen összetévesztheti őket.”
A rühességért felelős Sarcoptes scabiei nevű élősködő atka viszkető kiütéseket okoz mind az állatoknál, mind az embereknél. A gazdatestben a bőr alá teszi le petéit és táplálkozásának végtermékét, ez váltja ki a gyulladást, az immunrendszer válaszát. A különbség csak annyi, hogy az emberekben a rühesedés – az atka jelenlétére adott allergiás reakció – általában csak gyenge lefolyású betegség. De a kutyaféléknél – mint amilyen a prérifarkas is –, amelyek szervezete a törzsfejlődés során nem termelt hatékony ellenanyagot a Sarcoptes fertőzésre, életveszélyessé válhat.
O’Connor szerint a rühesség először az emberről terjedt át a háziállatként tartott kutyákra, majd ezt követően a vadon élő prérifarkasokra, rókákra és farkasokra. Kutatásai arra mutatnak, hogy azért ilyen nagy a különbség a rühességre adott emberi, illetve más főemlősöktől származó és más állatok reakció között, mert az előbbiek az evolúció során sokszor találkoztak a Saracoptesszel, míg más állatok nem. „A rühatkák számára a főemlősök jelentik a gazdatestet – fejtette ki a szakember. – A törzsfejlődés során ezek az atkák és a gazdatestük rájuk adott folyamatos immunológiai válasza hozzájárult ahhoz, hogy elődeink nem betegedtek meg súlyosan. Amikor gazdatestet váltott az atka, ez a védelem és a szervezet felismerő képessége nem volt jelen, így a parazita valódi veszélyforrássá vált.” Más szóval az emberiség addig a pontig fejlődött, amíg az immunrendszere semlegesíteni tudta a fertőzést, mielőtt a fertőzés semlegesítette volna őt.
Keel úgy véli, hogy az evolúció során a rühatka maga is fejlődött. Az élősködőnek volt ideje, hogy kidolgozzon egy embereken, mint gazdatesteken belüli optimális túlélési stratégiát, amelynek során nem pusztít el minket. Így az atka is és az emberi gazdaszervezet is életben marad. Más állatokban azonban ez az „együttélés” nem ennyire harmonikus. A prérifarkasokban például a rühatkára adott szervezeti válasz annyira súlyos lehet, hogy szőrhullást, az erek összehúzódását, összetapadását, általános levertséget illetve még halált is okozhat.

Van ok a vérszívásra? Mióta úgy tűnik, hogy a helyi vérszívó szörnyeteg nem más, mint egy rühes prérifarkas, nem csodálkozik senki, hogy a „szörnyet” haszonállatok támadásával hozzák kapcsolatba. A rühességben szenvedő állatok gyakran gyengék, és ilyenkor a vadállatok elejtése nehézséget jelent számukra, nem csoda hát, ha könnyebb prédaként a háziállatokat támadják meg. O’Connor szerint a mítosz vérszívással kapcsolatos része erős túlzás, illetve a képzelet szüleménye.
Loren Coleman, a portlandi Nemzetközi Titokzatos Állatok Múzeumának igazgatója egyetért azzal, hogy a chupacabra megfigyelések – főleg a legfrissebbek – alátámasztják a rühes prérifarkasokról, kutyákról, kutya-prérifarkas keverékekről szóló feltételezéseket, azonban nem terjeszthetők ki a teljes kecskeszívó mítoszra.
Például a több mint 200 „eredeti” chupacabráról szóló 1995-ös Puerto Ricói jelentések úgy írják le az állatot, mint egy határozottan nem kutyaszerű teremtményt. „1995-ben úgy látták, hogy a chupacabra egy mintegy egyméteres, kétlábú teremtmény volt, amelynek rövid, szürke szőrzete és a hátán hegyes tüskéi voltak” – idézte Coleman.
A 2000-es évekre az „eredeti” chupacabra történetet felváltotta egy új, kutyaszerű teremtményről szóló mítosz. A két lábon járó lény négylábú haszonállattá avanzsálódott. Coleman szerint ez nagy hiba volt. „Mivel a média rendre rühességben szenvedő kutyákról illetve prérifarkasokról ad hírt, Puerto Ricóból és Brazíliából már nem kerülnek elő igazi jelentések, ahogyan pedig erre korábban volt példa. A régebbi beszámolók pedig egyszerűen eltűntek” – fogalmazott.

Mi is lehetett az eredeti legenda alapja? Coleman szerint az egyik lehetőség, hogy a szemtanúk 1995-ben látott földönkívüliekről szóló horrorfilm hatása alatt vélték szörnyeknek az állatokat: „Ha összevetjük a film Puerto Ricói premierjének idejét, az pont az első bejelentések, beszámolók idejére esett. Aztán, ha megvizsgáljuk a főhős, Natasha Henstridge által megszemélyesített karakter, Sil képét, egy félreismerhetetlen, tüskés hátú lényt látunk, pont így írták le 1995-ben az első chupacabrákat. „A chupacabrákról szóló első beszámolók idején emberszabásúakon végeztek vérvizsgálatot Puerto Ricóban. A vizsgált majmok közül egy csapat egyszerűen eltűnt. Lehet, hogy őket nézték vérszívó szörnyeknek?”