Küklopszok

A küklopszok egyszemű óriások.

A legendák szerint két generációjuk élt a földön. Az első küklopszok Gaia és Uranosz gyermekei voltak. Csúf óriások, mindannyian homlokuk közepén egyetlen kerek szemmel. Az első generációban három küklopsz élt: Brontész, akinek neve mennydörgőt jelent, Szteropész, aki a villámló nevet kapta és Argész, akinek neve felvillanóként fordítható. A küklopszok az olümposzi istenek kovácsai voltak.

Amikor megszülettek, apjuk, Uranosz a Tartaroszba vetette őket, mert csúfságukat nem bírta elviselni. Így amikor Kronosz legyőzte Uranoszt, kiszabadulhattak rabságukból. Ám Kronosz is egyre jobban féltette hatalmát, és ismét aTartarosz kínjai közé vetette testvéreit. Kronosz trónját aztán Zeusz próbálta megingatni. A hatalmas háború alatt az olümposzi istenek vezetője kiszabadította a küklopszokat, és segítségüket kérte a titánok ellen. A három egyszemű örömmel bocsátotta az istenek rendelkezésére kovácstudományát. Ők készítették el Zeusz számára a villámokat, az ő műhelyükben kovácsolták meg Poszeidón háromágú szigonyát és Hadész sötét sisakját is. Segítségükkel Zeusz és serege legyőzte a titánokat.

Miután a harcok véget értek, Zeusz hálából megengedte a három küklopsznak, hogy az Olümposzon maradjanak. Így váltak a kovácsistenség, Héphaisztosz csodálatos műhelyében segédekké, és kezük alatt készült sok isten és görög hős fegyverzete és páncélja. A legenda úgy tartja, hogy a küklopszok építették fel Tirünsz és Mükéné hatalmas erődfalait is.

Történt egyszer, hogy Zeusz villámával agyonsújtotta Aszklépioszt, Apollón isten fiát, mert az életre keltett egy halandót. Apollón bosszúból megölte a villámok feltalálóit, a három küklopszot. Az istenek Szicília szigetén helyezték őket örök nyugalomra, föléjük emelve az Etnát, amely még ma is füstölög a kovácsok emlékére.

A küklopszok második generációja Poszeidón és egy tengeri nimfa gyermekei voltak. Barlangokban éltek és hatalmas nyájakat legeltettek. Halandó nem mehetett a közelükbe, mert felfalták az embereket.

A legismertebb történet Odüsszeusz kalandja Polüphémosz küklopsszal. Odüsszeusz hazafelé tartó útján kikötött a parton, hogy körülnézzen emberei egy részével. Egy barlangot találtak, ahova hamarosan hazaért gazdája, a küklopsz. Miután több görögöt felfalt, Odüsszeusz ötletére előbb leitatták, majd megtüzesített rúddal kiszúrták a szemét. Csellel jutottak ki a barlangból. Mikor a megvakított küklopsz kiengedte a nyájat legelni, a juhok hátát ugyan egyenként megtapogatta, de a ravasz harcosok a birkák hasa alá kötözték magukat. Polüphémosz éktelen haragra gerjedt és panaszt tett apjánál, Poszeidónnál. Innen kezdve gátolta Poszeidón Odüsszeusz hazajutását.

Odüsszeusz megvakítja Polüphémoszt

Kraken

2011-ben tudósok egy csoportja bizonyítékokkal próbálta elfogadtatni a tudomány világával, hogy a Kraken létezett. Akkor kinevették őket, most azonban újabb leletekkel álltak elő.


Két évvel ezelőtt, a szokásos GSA találkozón (Geological Society of America - Amerikai Földtani Társulat) egy csapat tudós előállt azzal a hihetetlennek tűnő feltételezéssel, hogy a mitológiai történetekből és mondákból ismert Kraken valójában egy létező lény volt. Ezt bizonyítékokkal próbálták alátámasztani, erre szolgált egy ichthyosaurus, a Shonisaurus popularis maradványa, melynek hátgerince nagyon fura módon volt elrendezve. Az S. popularis egy nagyjából busz-nagyságú, uszonyos tengeri hüllő volt, mely a Triász-korban élt, nagyjából 250-200 millió évvel ezelőtt.

Mark McMenamin, a bejelentést megtevő csoport vezető paleontológusa akkor elárulta, hogy az ichthyosaurus csontjai furcsa mintázatban voltak összerakva. Az elmélet szerint ezt egy hatalmas fejlábú (polip vagy tintahal) rendezte el így, mivel eme faj szokása, hogy játszik az ételével. Ez a mai napig így van: a modern polipok csontokból, maradványokból, kagylókból raknak szemétdombot a bejárat elé, hogy elrejtsék azt. További bizonyíték, hogy a mai tintahalak rendszeresen csapnak össze cetekkel és fordítva. McMenamin szerint az S. popularis csontjainak elrendezése a legkorábbi bizonyíték arra, hogy a fejlábúak intelligensek. A szkeptikusok szerint ez az egész puszta véletlen, az elrendezés a természet eredménye.

Idén pedig McMenamin és csapata visszatértek és a 2013-as GSA találkozón újabb bizonyítékokkal szolgáltak a Kraken létezésére, illetve reagált az azóta megjelent cáfolatokra. A paleontológus szerint a természet erői nem rendezhették el úgy a csontokat, az esély erre a nullával egyenlő. Ráadásul egy újabb bizonyíték bukkant elő, melyet a Las Vegas Természettudományi Múzeum kurátora juttatott el McMenamin számára. Ezen a fotón egy korábban kiállított ichthyosaurus kövület látható, melyet úgy tettek közzé, ahogy anno megtalálták. Ezen szintén furcsán voltak elrendezve a csontok és mellette egy nyomot is találtak, mely olyan, mintha egy hatalmas kar ölelte volna át a lényt.

"Véleményünk szerint az egyik valószínű magyarázat eme sérülésekre, hogy egy, az icthyosaurusnál jóval nagyobb ragadozó támadta meg a lényt" - árulta el McMenamin. A képzeletbeli i-re a pontot egy újabb lelet tette fel, melyet az elszánt csapat fedezett fel, mikor visszatértek a Berlin-Ichthyosaur State Parkba, ahol egy elsőnek halnak tűnő maradványra leltek, ám olyan rostokat tartalmazott, mely alapján nem lehetett az. Hónapokkal később azonban lehetősége volt összevetni a maradványt egy Humboldt-tintahallal és a két lény mintázatai megegyeztek.

A paleontológus szerint ezzel a birtokába került egy triász-kori Kraken maradványa, mellyel bebizonyosodott, hogy "ebben a körzetben hatalmas fejlábúak éltek". Természetesen továbbra is rengeteg a szkeptikus ember, aki szerint mindez puszta spekuláció és a legújabb lelet kivételével mindent meg tudnak cáfolni: a természet elvégezhette a csontok átrendezését; fejlábúak nem támadnak meg ceteket, csak fordítva történik; végül pedig a döglött ichthyosaurus maradványait dögevő lények is átrendezhették.

McMenamin és társai mindezzel nem foglalkoznak, elmondása szerint ugyanis nagyon pozitív volt a bejelentések fogadtatása és ha már csak azt elérik, hogy elindul egy beszélgetés ennek kapcsán a Kraken létezéséről, már megérte.

Auragyilkosok

Érezted már úgy, hogy bizonyos emberek Elszívják az energiádat, vagy szabályosan rosszul vagy tőlük? Fáradtan ébredsz reggelente? Mindannyiunkat sokféle hatás ér, ugyanakkor a környezetünkben levő disszonáns energia komoly negatív hatást képes produkálni. Ezek többféleképpen érezhetők: kimerültség, koncentrálási nehézségek, érzelmi mélypontok, alvásproblémák, ok nélküli fizikai fájdalmak kínozhatják az embert. Természetesen ez mind lehet a nem megfelelő táplálkozás, a túlhajszolt életmód hatása is, de most arról beszélünk, amikor ezek a tényezők nincsenek jelen, mégsem szűnik a rossz érzés. Auragyilkosok Nem is hinnéd, milyen erős „sugárzást” jelent a másik ember gondolata. Aki nagyon mérges, az sok negatív energiát hoz létre. Ha az illető rád mérges, akkor ez a sok negatív energia mind rád irányul. Ebből következik, hogy ha olyan emberekkel állsz kapcsolatban, akik bármi miatt negatívan viszonyulnak hozzád , azok apró pici darabokra szaggatják az egyébként védelmező aurádat, és komoly károsodásokat okozhatnak a lelkedben, következésképp a testedben is. Ha olyan emberek közelében vagy, akiknek az aurája negatív, az is hatással van rád. Ilyenek például az alkoholisták, a drogosok, a depressziósok, illetve az agresszív emberek. De nemcsak az emberek lehetnek rád kedvezőtlen hatással, hanem a tárgyak, helyek is. Ha valaki olyan házba költözik, ahol korábban valamilyen erőszakos esemény vagy haláleset történt, talánl nem is gondol arra, hogy annak a rezgése sokáig megtalálható még a falakban, a bútorokban. Emiatt előfordulhat, hogy erőtlennek, lehangoltnak érzi magát egy idő után. Természetes védelem Az, hogy mi mennyire van ránk negatív hatással, attól is függ, hogy mi magunk mekkora "erővel" rendelkezünk. Olyan ez, mintha valaki egy 30 wattos égő lenne, a másik ember pedig 300 wattos - az utóbbit nem igazán érik el a kedvezőtlen hatások. Ezért is lehet az, hogy ugyanaz a történés vagy helyszín az egyik embert meglehetősen letaglózza, míg a másikat alig érinti meg. Ez az erő leginkább az aura védelmező erejében nyilvánul meg. Az erős aura csökkenti a negatív hatásokat, míg a gyenge aurával rendelkező személy reggelente úgy ébred, mintha nem is aludt volna. Nyilvánvalóan a boldog, pozitív attitűddel rendelkező személynek erősebb az aurája, mint az elégedetlen, zsörtölődő emberé. Ugyanakkor az is számít, ki min ment keresztül: egy-egy trauma vagy betegség jó időre (néha évekre) képes legyengíteni az aurát. A fizikai alapok Ahhoz, hogy szellemileg minimálisan védve legyél, szükséges az alapvető fizikai és lelki tényezőket biztosítani. Ilyen például a rendszeres és kielégítő alvás, valamint a valódi, tápláló ételek fogyasztása. A testmozgás is jót tesz, de csak amíg élvezed. Levezeti a stresszt, hasznos a szerveknek, vérkeringésnek, ám ha túlzásba viszed, vagy olyan módon edzel (esetleg olyan környezetben, olyan tárgyak és emberek között), amit nem élvezel , annak már nem pozitív a hatása. Viszont a masszázs csodát tehet, fizikailag és lelkileg egyaránt, hiszen kisimítgatja a testben - és a test körüli energiamezőben - levő energiagombócokat. Aki rendszeresen kap energetikai gyógyítást, annak minden bizonnyal erősebb az aurája. Lélektisztító gyógymódok A legjobb, és azonnali hatással bíró módszer, ha kiiktatod a diszharmonikus, negatív embereket a környezetedből. Természetesen ez nem lehetséges mindig és maradéktalanul, de törekedni kell arra, hogy az ilyen emberekkel a kapcsolatot és a kommunikációt a szükséges minimumra csökkentsd. Ettől még nem lehet kiiktatni minden negatív hatást, ahogy a baktériumokat sem lehet megszüntetni, csupán védekezhetünk ellenük. Amikor védelemre gondolunk, általában valamilyen pajzsot, áthatolhatatlan réteget képzelünk a legjobb megoldásnak. Ebben az esetben viszont jobb egy szűrő-szerű réteget elképzelni, amin a szeretet és a fény áramolhat oda-vissza, viszont a negatív energiákat megállítja, és nem engedi be. Az ártás elleni védelemre számos módszer létezik. Igazából, ha érti az ember, miről is van szó, csak a képzelete szabhat határt annak, mit szeretne használni. A leggyakoribb módszer, amikor a Fény által kérjük a pozitív erők védelmét. Ez olyasmi, mint az ima: van, aki fennhangon, és van, aki gondolatban fogalmazza meg a kérését. Napszaktól függetlenül bármikor kérheted a Szeretet vagy Fény erőit, hogy segítsenek - a lényeg, hogy képes legyél igazán, teljesen koncentrálni. Saját vizualizációs technikádat is előveheted. Ha elképzeled magad egy fényburokban, ami óv és energizál, az nagyon jó hatással van - különösen, ha az imával kombinálod. Ragyogj a világra! Ezen kívül vannak a dinamikus, hangulatfokozó megközelítések is. Ha például úgy gondolsz magadra, mint ha egy Nap lennél, amely ragyog, akkor nemcsak az ártó energiáktól óvod magad, hanem nagy mennyiségű pozitív sugárzást is küldhetsz a körülötted levőkre. Ez rengeteg negativitást képes feloldani és pozitívvá változtatni. Ugyanezt megteheted a negatív emberekkel is, akiktől rossz energiák jönnek feléd: küldj rájuk fényt és szeretetet. Ez feloldja a tőlük jövő energiákat, és sokszor teljesen megszűnteti a negatív hatást. Ne felejtsd el, hogy nem csak emberek felé áramoltathatsz fényt és szeretetet, hanem a rossz rezgésű tárgyak, helyek felé is. Kérd a pozitív erők segítségét, hogy jó energiákat áramoltathass abba környezetbe, ahol élsz, vagy ahol dolgozol. Ezen kívül számos dolog van még, amivel erősítheted a védelmed, és kiküszöbölheted az ártó energiákat. Fontos, hogy ne akarj egyszerre mindent megoldani, hiszen ennek a kezeléséhez is időre van szükség - sokszor akár hónapok kitartó munkájára. Ez olyan, mint bármit fizikailag megtisztítani: ha poros, csak egy mozdulat az egész, ha viszont sok réteg lerakódással bajlódsz, sok időbe és energiába fog telni megtisztítani. ó, ha folyamatosan dolgozol a védelmeden - ha nincs baj, akkor megelőzés jelleggel. Ha szokásoddá válik, hogy ragyogó fénynek gondolod magad, akkor egyre könnyebb lesz kint tartani a negatív hatásokat. Elvégre az ajtónkat is minden alkalommal bezárjuk, biztos, ami biztos.

Kiméra

A kiméra olyan lény amely több élőlény "összekevert" eredménye. Mint a testvérei  Kerberosz(Cerberosz) a 3 fejű kutya, Szkülla (Odüsszeiából lehet ismerős)ő is görög szörnyeteg. Görögösen: khimaira, latinosan: chimaera.

Jellemzés:

Hát erről  a lényről nagyon keveset lehet tudni és nem is valami elterjedt. Mostanság a kiméra fogalma a biológiában genetikai mozaikra utal, ezek közül is azokra az élőlényekre, akik kettőnél több ivarsejtből jöttek létre. Általános fogalomként használva a kiméra (chimera) olyan dolgot ír le, amely több különböző forrás tulajdonságait egyesíti magában.
Szülei Tüphón és Ekhidna, testvérei a Lernéi Hidra,Szfinx,Cerberusz(Kerberusz). A kiméra(Chimera) egy 3 fejjel rendelkező szörny. Uralkodó feje az oroszlán aminek az első tagjai is oroszlánra hasonlít, aztán a közepe egy kecskéjé és a farka egy kígyó vagy sárkány. Mind a 3 feje képes tűzet okádni. A kígyó még méreggel is rendelkezik.
Kimérát Bellerophontész ölte meg, Pégaszusz hátán az egyik próba ként.
Mostanság a Fantasy világában arra mondják a kimérát aki meghal és felélesztik vagy ha emberről van szó valamilyen állati tulajdonságai vannak.
Később elterjedt egy monda arról a vulkánról ami a Kimér a nevét viseli, hogy a hegy lábánál kígyók élnek a közepén a legelőn kecskék és a tetején a forró kráternél oroszlánok búvó helye.

Bellerophontész:

Onnan lehet ismerős, hogy Pégaszusz(Pegazus). Eredetileg a neve Hipponnosz. A Bellerophontészt akkor kapta amikor megölt egy embert, amit annyit tesz "Bellerosz-ölő".Glaukosz és Eürümedé fia, Sziszüphosz unokája, lükiai király volt. A róla szóló mítosz egyes változatai szerint valójában Poszeidón nemzette.
Amikor menekülnie kellet a Tirünszben, Proitosz király fogadta be. A király felesége, Anteai beleszeretett és amikor felkínálkozott neki Bellerophontész vissza utasította azzal, hogy aki neki fedélt adott neki nem kéne a feleségével kikezdeni. A nő ezt annyira megsértette és dühbe gurult, hogy férjének azt mondta a fiú üldözi szerelmével. A király nem akarta megölni, mert hát egy gyilkosság egy gyilkoság ezért elküldte  apósához, Iobatészhez küldte Lükiába, azzal a titkos üzenettel, hogy valamilyen módon tegye el láb alól. Iobatész sem vállalta magára a nyílt gyilkosságot, inkább olyan feladatot bízott vendégére, amely szinte mindenkinek az életébe került volna. Először Khimaiba küldte, majd a vad hegylakók, végül az amazónok ellen, ám Bellerophontész Pégaszosz hátán lovagolva mindenütt győzelmet aratott. Hazatértekor Iobatész parancsára lesből megrohanták a lükiai palotaőrök, akik Iobatész parancsára az életére törtek, ő azonban valamennyit legyőzte s megölte. A király ekkor ismerte fel, hogy vendége az istenek oltalma alatt áll, hozzáadta leányát, Philonét, s megtette örökösének.
Később Bellerophontész meglátogatta Proitoszt, s bosszút állt a cselszövő Anteián. Nagy szerencséje miatt elbízta magát: egyszer Pégaszosz hátán fel akart szállni az istenek lakhelyére, az Olümposzra, ám Zeusz megvadította a szárnyas lovat, amely levetette lovasát. Bellerophontész fejjel belezuhant egy tüskebokorba, s élete végéig vakon és tébolyodottan vándorolt. Örököse fia, Hippolokhosz lett, akit Glaukosz követett, a trójai háború hőse.

Hol lehet látni?

-Hát a kiméra hasonlít a hibridhez ezért az underworld-ben is lehet látni. De az hibrid.
-Fullmetal alchemist egy kislányt összetranszformált(transzmutáció) az apja a kutyájával, és egyéb más kimérák.
-Fullmetal alchemist.Testvériségben is vannak de ott ember alakúak.
-Odüsszeuszból is.
 

A figyelő

A figyelő

A Figyelő története rémisztő mesének is beillik. Egy olyan lényről szól, amely bámulja, vizslatja az embereket, miközben alszanak, s ha felébrednek, megöli őket. Senki nem tudja igazán, hogy valóban létezik-e a lény, vagy csupán városi legenda az egész, esetleg egy szellemtörténet.
Mindenesetre 2003 nyarán az Egyesült Államok északkeleti részén egy furcsa, emberszerű lény vált a médiaérdeklődés középpontjává. Bár nem sok idő telt el azóta, a lénnyel kapcsolatos beszámolók, bizonyítékok, sorra eltűntek vagy megsemmisültek.
A szemtanúk ennek ellenére kitartanak a bizarr találkozásokról szóló történetek mellett. A legszélsőségesebb érzelmeket vonultatják fel, a mély félelemtől és kényelmetlen érzésektől kezdve... Bár a publikált feljegyzések csak egy ideig váltottak ki érdeklődést, az emlékek erősek maradtak az érintett embereknél, akik közül sokan, még ma is keresik a válaszokat.
2006-ra közel két tucat dokumentum gyűlt össze, és kiderült, hogy egészen a 12. századtól napjainkig kerültek elő feljegyzések hasonló élményekről, mégpedig négy kontinenst átívelve. A történetek többnyire minden esetben azonosak.
Íme, egy búcsúlevél 1964-ből:
„Mielőtt befejezem az életem, szükségesnek érzem leírni, miféle bűntudat vagy fájdalom vezetett erre a cselekedetre. Ezért senki más nem felelős, csakis Ő. Egyszer arra ébredtem, hogy érzem a jelenlétét… és egyszer, amikor megébredtem, láttam a teste körvonalait. Máskor arra ébredtem, hogy hallom a hangját és belenéztem a szemeibe. Nem tudok félelem nélkül elaludni amiatt, mire ébredek legközelebb. Nem akarok többé felébredni! Viszontlátásra!”

Találtak egy fadobozban két üres borítékot, amelyek meg voltak címezveWilliamnek és Rose-nak, és volt benne még egy boríték nélküli személyes levél:
„Drága Linniet! Imádkoztam érted. Ő a nevedet említette.”

Spanyol nyelvű naplóbejegyzés 1880-ból:
„Megtapasztaltam a legnagyobb borzalmat. Megtapasztaltam a legnagyobb borzalmat. Megtapasztaltam a legnagyobb borzalmat. Látom a szemeit, amikor becsukom a sajátom. Üregesek. Feketék. Nézett engem és szinte átdöfött a szemeivel. Nedves a keze. Nem fogok aludni. Hallom a hangját.”

Marine naplója 1691-ből:
„Eljött hozzám álmomban. Az ágyam lábánál éreztem. Mintha mindent elvett volna tőlem. Vissza kell mennünk Angliába. Nem szabad visszajönnünk, ez a Figyelő kérése.”


Egy szemtanú vallomása 2006-ból:
„Három évvel ezelőtt, éppen hazaértünk a családommal egy kirándulásból, miután a Niagara-vízeséshez utaztunk július 4-én. Mindannyian nagyon kimerültünk az egész napos utazástól és vezetéstől, ezért a férjemmel mielőbb nyugovóra tértünk a gyerekekkel. Aztán elkezdődött az éjszaka…

Körülbelül hajnali négykor zajra ébredtem. Először azt hittem, a férjem ment ki a mosdóba, de aztán rájöttem, hogy tévedtem, így óvatosan visszalopóztam az ágyba. Ő mégis felébredt. Bocsánatot kértem tőle, amiért felzavartam, ám amikor szembefordult velem, láttam, hogy levegőért kapkodott, és olyan gyorsan magához ölelte a lábait, hogy térdei lendületével majdnem kilökött az ágyból. Ezek után szorosan megragadott engem, de nem szólt egy szót sem.

Amikor szemem hozzászokott a sötéthez, már láttam, mi késztette erre a szokatlan viselkedésre. Az a valami az ágy végénél kuporgott, felénk nézett, és olyan volt, mint egy mezítelen ember, vagy valami nagy, csupasz kutyaféleség. Testhelyzete zavarba ejtő volt és rendellenes, mintha elütötte volna egy autó. Kit tudja miért, az én első reakcióm nem a rémület volt, inkább lesújtó állapota ragadta meg a figyelmemet. Akkor úgy gondoltam, talán a segítségünkre szorulna. A férjem eközben magzati pozíciót vett fel, és hol rám pillantott, hol visszanézett a lényre.

Ezek után, akár a villám, a teremtmény el kezdett futkosni az ágy széle körül. Gyorsan mászott ide-oda, majd fokozatosan lelassult a mozgása, és alig egy lábnyira a férjem arcától, megállt. Legalább fél percen át csend borult a szobára, a lény mozdulatlanul bámult a férjemre. Aztán kezét a párom térdére tette, majd kirohant a hálóból az előszobába, amely a gyerekek szobájához vezetett.

Üvöltve futottam a villanykapcsolóhoz, meg akartam állítani, még mielőtt bármi kárt tesz a gyerekeimben. Amikor a folyosóra értem, a hálószoba fényében jól láthattam, amint tőlem úgy húszlábnyira a földön, görnyedve guggol. Megfordult, rám nézett, az ábrázata csupa vér volt. Felojtottam a villanyt és megpillantottam a lányomat, Clarat.

Mialatt a férjemmel együtt a lányunkhoz szaladtunk, a lény lerohant a lépcsőn. Clara súlyosan megsérült, és csak egyszer tudott megszólalni, mielőtt meghalt: „Ő a Figyelő” – suttogta. Azon az éjszakán, amikor a lányunkkal a kórházba siettünk, a férjem a nagy idegesség hatására belevezette az autónkat egy tóba. Nem élte túl.

Mivel ez egy kisváros, a hírek gyorsan terjedtek. A rendőrök először segítőkészek voltak, és a helyi újság is egy csomó érdekességet közölt le, habár magát a konkrét történetet soha nem publikálták, és a helyi tévécsatorna sem foglalkozott vele.

A kisfiam és én, néhány hónapig a szüleim házához közel eső hotelben szálltunk meg. Miután úgy döntöttünk, hogy hazatérünk, el kezdtem keresni a válaszokat arra, ami velünk történt. Így találtam meg azt az embert, aki egy közeli városban élt, és hasonló élményei voltak. Felvettük a kapcsolatot, és megosztottuk a tapasztalatainkat egymással. Ő ismert két másik illetőt New Yorkból, akik szintén látták ezt a teremtményt, amit mi Figyelőnek hívunk.


Összefogtunk, és két kemény éven át megállás nélkül vadásztuk az Interneten az információkat, mire összejött egy adagra való hasonló történet és beszámoló, mely valószínűleg a Figyelő számlájára írható. Viszont egyikőnk sem talált olyan leírást, mely nyomon követhető az egész történelem folyamán.

Kutatásaink eredményeképp, az egyik újságban találtunk egy olyan írást, melyben egy kis utalást véltünk felfedezni a lénnyel kapcsolatban, de később nem írtak róla többé. Egy régi hajónaplóban pedig szó szerint megemlítik a Figyelőt. Bár nem írják le konkrétan mi történt a hajón, egyértelműen kiderül, hogy minden bajért a Figyelőt teszik felelőssé. Ez volt az utolsó bejegyzés a naplóba. Néha találkozni olyan esettel is, ahol a lény többször ellátogat ugyanahhoz a személyhez. Sok ember beszél róla, ahogyan a lányom is beszélt annak idején. Nem csoda, hogy ezek után meglátogatott minket, és szörnyű véget ért a találkozásunk.

Két héten át minden este az ágy mellé állítottam egy digitális kamerát, ami egész éjszaka felvételre volt állítva. Minden reggel, amikor felébredtem, visszanéztem a felvételeket, de csak a természetes zajokat, hangokat és saját mozgolódásomat örökítette meg. Aztán a második hét vége felé, amikor lefuttattam a felvételt, érdekes hangra figyeltem fel. Ez egy szokatlan, éles hang volt, mely a Figyelőre emlékeztetett. Annyit tudok róla, hogy már hallottam azelőtt ezt a hangot. Úgy érzem, mondott valamit a férjemnek, amikor olyan közel ült hozzá. Nem emlékeztem semmiféle hangra arról a szörnyű éjszakáról, de amikor meghallottam a felvételen, minden emlék visszaidéződött.

Hogy a lányomban miféle gondolatok játszódtak le akkor, csak találgathatom, mégis nagyon bánt. Nem láttam a Figyelőt, mióta tönkretette az életem, de tudom, hogy most is ott van a szobámban, amikor alszom. Tudom és félek, hogy egy éjszaka arra ébredek, hogy ott ül, és engem bámul.”

Tatzelwurm

Tatzelwurm - Ugróféreg

A Tatzelwurm egy állítólagos élőlény, amely az Alpok hegységeiben él. Nevét onnan kapta, hogy a beszámolók szerint elülső lábain hatalmas karmok vannak, s ezzel támad áldozataira. Másik gyakori elnevezése a Springwurm, ami ugróférget jelent, a lény másik jellegzetes tulajdonságára utalva.

Elnevezései

A lényt Franciaországtól Ausztriáig ismerni vélik, s a különböző területeken eltérő neveken emlegetik.

A leggyakoribbak:

• Tatzelwurm, azaz a "karmos féreg"
• Springwurm, "ugróféreg"
• Steinkatze, ami kövi macskát jelent, az állat macskaszerű fejére utalva
• Dazlwuam, a Tatzelwurm bajor irásmódot követő alakja
• Stollenwurm, utalva arra, hogy a szörny a sziklák repedéseiben él
• Praatzelwurm
• Bergstutzen
• Arassas, a francia Alpokban ezen a néven emlegetik

 

 Kinézete

A legkorábbi észlelések a Tatzelwurmot kígyószerű lényként írják le, aminek csak mellső lábai vannak, de azokkal óriási ugrásokra képes. A két lábán lévő hatalmas karmokkal kapja el áldozatait. Ezen beszámolók a sárkányokkal rokonítják, s egyfajta "kicsi sárkányként" tekintenek rá. A feje sokak szerint a macskáéra hasonlít a leginkább.

Későbbi beszámolókban, mint zömök testű, kicsi lábakkal rendelkező lény jelenik meg, ami leginkább egy fatörzsre hasonlít. 50-200 centiméter hosszú, barlangokban és a sziklák repedéseiben él. Egyesek szerint mérget is képes kibocsátani, de általában mint félénk állat jelenik meg a történetekben.

Története

Conrad Gessner a XVI. században már említést tesz róla könyvében. Egy 1836-ban kiadott vadászati kézikönyv is ír a szivar alakú, pikkelyes Tatzelwurmról. 1861-ben Friedrich von Tschundi ír a körülbelül 60 centi hosszú bányaféregről.

Az alpesi folklór egy mesebeli történettel is gazdagítja az ugróféreg legendáját: Eszerint egy kakas egy fekete tojást tojt egy tóba. A tojást a Nap melege költötte ki. A tojásból egy Tatzelwurm bújt elő, ami később sárkánnyá nőtt fel.

Észlelései

Az első feljegyzett megfigyelés Johann Jakob Scheuchzer, svájci természettudós 1723-as kiadású Intinera per Helvetiae (Utazások Helvéciában) című könyvében olvasható. 1711-ben egy Jean Tinner nevű svájci férfi a Frumsemberg-hegyen találkozott egy macskafejű, két méter hosszú, szürkésfekete kígyóval. Apjával együtt megölték az állatot. A történtek előtt a helybéliek gyakran panaszkodtak, hogy teheneik nem adnak tejet, de a kígyó halála után ez a probléma megszűnt.

Ugyanitt olvasható Andreas Roduner története, aki társaival együtt látta a lényt a Wangsberger-hegységben. Macskafejű, pikkelyes, hátán sörényt viselő szörnyként írták le, ami felegyenesedve ember nagyságú volt.

1779-ben egy ember szívrohamot kapott az állat láttán, majd pár napra rá meghalt. Itt már egy gyíkszerű lényként írnak róla.

1828-ban a svájci Solothurn kantonban egy kiszáradt mocsárban állítólag találtak egy Tatzelwurm tetemet. El akarták vinni, hogy egy professzor megvizsgálhassa, de útközben a varjak megették a tetemet. A csontváza ezután Heidelbergbe került, ahol nyoma veszett.

1908-ban az osztrák Murauban a lény egy parasztra támadt. A támadó egy négylábú kígyó volt.

1921-ben szintén egy osztrák településen, Raurisban látták. A 60 centiméteres állat a szemtanúk szerint hét és fél méteres magasságra ugrált fel a levegőben.

1924-ben egy 150 centiméter hosszú csontvázat talált két hegymászó. Pár évvel ezelőtt állítólag azon a helyen megöltek egy Tatzelwurmot. A csontvázat otthagyták, azóta senki sem látta.

Magyarázatok létezésére

Sokan, sokféle elmélettel álltak elő, hogy mit is láttak az emberek az Alpokban. A leggyakoribb magyarázat, hogy vidrát, kígyót, szalamandrát, vagy valamilyen gyíkfélét hittek a szörnynek. Európában azonban nemcsak az Alpokban tűntek fel hasonló furcsa állatok. A Pireneusokban, Spanyolországban és Olaszországban is látni vélték a szörnyet.

Emlékezete

A Tatzelwurm a századok alatt az alpesi folklór részévé vált. Ösvényeket, túrákat, hoteleket neveznek el róla. Németországban vízesés is viseli a nevét.

Az utóbbi évtizedekben nem látták az állatot. Pedig az Alpokat egyre több turista látogatja és így -elméletben- egyre nagyobb eséllyel kellene összefutni vele. Egyes kutatók nem vonják kétségbe, hogy létezhetett ilyen lény, de mára kihaltnak tartják. Azonban az is lehet, hogy a feljegyzések szerint a hegycsúcsok barlangjaiban élő Tatzelwurm megtanult elbújni az emberek elől, s esetleges újra felbukkanásával tesz arról, hogy története fennmaradjon.

Mongol Halálféreg

A mongol halálféreg Pieter Dirkx belga festő ábrázolásában

Mongol Halálféreg

Mongol halálféreg a mongolok rettegett és feltételezett szörnye.
Bizonyos feltevések szerint a Góbi-sivatag perzselő homokja alatt ólálkodik egy lény, amitől a mongolok úgy félnek, hogy még a nevét sem merik kimondani. Ha mégis nevén nevezik, azt mondják: Allghoi khorkhoi, ami annyit tesz, hogy bélféreg, ugyanis ez a kövér, vörös s halálos kígyószerű szörnyeteg fölöttébb hasonlatos a tehén belső szerveihez. A hatalmas féreg, aminek hossza jóval meghaladja az egy métert is, szemvillanásnyi idő alatt képes gyilkolni. Hogy miként végez áldozataival, senki sem tudja. Vannak, akik úgy hiszik, hogy halálos méreganyagot bocsát ki magából, mások azt állítják, hogy elektromos áramütést mér a zsákmányra. Bárhogy is öl, Nyugaton általában a mongol halálféreg néven emlegetik. A mongol nomádok úgy hiszik, hogy hatalmas féreg valamilyen savas anyaggal pusztít, ami sárgás-rozsdás színűvé változtat mindent. A legendák szerint az állat úgy támad, hogy félig kiemelkedik a földből, felfújódik, míg szét nem robban, és a halálos méreg beborítja a szerencsétlen áldozatot. A méreg olyan veszedelmes, hogy az áldozat nyomban meghal.
Mivel 1990-ig Mongólia a szovjet érdekszférába tartozott, a Nyugat keveset tudott a halálféregről. Az utóbbi években a kutatóknak lehetősége nyílt arra, hogy a féreg létezését igazoló bizonyítékokat keressenek. Ivan Mackerle, a Loch Ness-i szörny rejtélyét kutatók egyik vezetője, mélyrehatóan tanulmányozta a vidéket, és sok mongol emberrel elbeszélgetett a féregről. Mivel rendkívül sokan számoltak be arról, hogy látták a férget, és számos különös haláleset történt, Mackerle végül arra végkövetkeztetésre jutott, hogy a halálféreg több puszta legendánál. A szakértők úgy vélekednek, hogy nem lehet igazi féreg, mert a Góbi sivatag túlzottan meleg vidék, semmilyen gyűrűsféreg nem élne meg ott. Az a vélemény is megfogalmazódott, hogy a titokzatos kreatúra esetleg egy szkink, de a szkinknek pikkelyes bőre és kis lába van, a szemtanúk, viszont egyértelműen azt állították, hogy a féregnek csupasz a teste és nincs lába. A legvalószínűbb magyarázatnak az tűnik, hogy valamiféle mérges kígyó okozta a haláleseteket. Bár a mongol embereknek mély meggyőződése, hogy a veszedelmes lény nem más, mint a halálféreg, több évi kutatómunka szükséges ahhoz, hogy a világ tudományos közössége számára is meggyőző bizonyítékok álljanak rendelkezésre.

A New Jersey-i Ördög

A New Jersey-i Ördög

Számos történet kering a Jersey-i ördög eredetéről, de ezek közül egy sem nyert bizonyítást. Az egyes történetek nagyon is különböznek abban, hogy a démon mikor és hol jelent meg, hogy milyen fizikai megjelenése, s hogy miként keletkezett, de akadnak bizonyos közös mozzanatok is. Ezek közül a legszámottevőbb, hogy a különböző beszámolókban mindig feltűnik a Leeds szó. Az egyik legelterjedtebb legenda egy Leeds Pointban lakó bizonyos Mrs. Shrouds (név jelentése: szemfedők) alakjához kapcsolódik, aki többek füle hallatára azt mondta, ha még egyszer terhes lesz, azt kívánja, hogy gyermeke ördög legyen. Amikor aztán fia megszületett, visszahőkölt torz megjelenésétől és elrejtette a gyermeket a kíváncsi szemek elől. A történet szerint egy szép nap aztán a gyermek széttárta két karját , amelyek hirtelen denevérszárnnyá változtak és a nyitott ablakon kirepült a sötét éjszakába. Azóta se látta senki. Egy másik történet szerint egy Leeds Point-i lány beleszerett egy angol katonába, és terhes lett. A katona rövidesen összetörte a lány szívért, mert csapattestével elhagyta a vidéket. A megesett lányt a közösség kiközösítette és megátkozta, ő pedig kilenc hónap múlva ördögnek adott életet. Bár az ördög létezésének és születésének részleteit illetően megoszlanak a vélemények Leeds Pointban, az nem képezi vita tárgyát, hogy számosan látták. A különös lényt az elmúlt 260 évben állítólag több, mint kétezren látták, amint tör-zúz-robol a New Jersey állambeli Pine Barrens körüli városkákban. Ennek következtében gyárakat és iskolákat kellett bezárni, s egész közösségek pusztultak el a félelmükben. Három jól elkülöníthető periódusban látták e vidéken az ördögöt: 1909. előtt, 1909. január 16-23. között, és 1909. után - ebben állítólagos tanúk valamennyien megegyeznek. 1909. előtt gyakran ismétlődnek meg a természetfeletti lénnyel való találkozások. Állítólag látta az ördögöt Jospeh Bonaparte (Napóleon fivére, Spanyolország akkori királya), valamint egy Stephen Decatour nevű sorhajókapitány is, aki hajója ágyújával rá is lőtt. A találat azonban a legcsekélyebb sérülést sem okozta. 1840-41-től több olyan beszámoló is fennmaradt, amely szerint a farmokon a haszonállatok között ismeretlen lény garázdálkodik, elpusztítva a jószágokat, és különös nyomokat hagyva hátra. A század második felében egyre szaporodtak a hasonló esetek, mint több háziállat pusztult el a szokatlan ragadozó zsákmányaként. New York polgármestere látogatást tett a vidéken, és arról számolt be, hogy a lakosság rémületben él, sötétedés után senki sem mer kimenni az utcára. Majd egy drámai eseményekben gazdag hét leforgása alatt történt a legtöbb jelenés arról, hogy hányszor látták a démont, 1909. január 16. és 23. között állítólag, több mint ezren, nyomai pedig mindenfelé föllelhetőek voltak Dél-Jerseyben és Philadelphiában. A beszámolók alig-alig tértek el egymástól, ezzel szemben megegyeztek abban, hogy a lény tud repülni, hátborzongató, túlvilági sikolyokat hallat és különös lenyomatokat hagy a hóban. A vadászok tanácstalanul álltak a lábnyomok előtt, hasonlókkal még sohasem találkoztak, és megrökönyödve látták, hogy a nyomok a háztetőkön át a fák tetejére vezetnek. A lény befogására tett kísérletek sorra meghiúsultak, mivel a kutyák nem voltak hajlandóak odamenni a nyomokhoz. A leghosszabb ideig aztán Gloucesterben, egy bizonyos Evans házaspár háza környékén figyelték meg az ördögi lényt. A házaspár mintegy 10 percig látta egyfolytában, és később úgy írta le, hogy fejformája skót juhászkutyáéra hasonlít, a pofája viszont lóéra. Magassága körülbelül egy méter, nyaka hosszú, szárnyai fesztávolsága igen nagy. Hátsó lábain járva sétált, ezek a darumadár lábaira hasonították, ám patában végződtek. A többi beszámoló is hasonlóan különös hibridként jellemezte a titokzatos állatot, amely madár ugyan, de izzó szeme és lófeje van. Általános rémületet keltett a közösség minden tagjában, és tág teret nyitott mindenféle spekulációnak. Többször is megkísérelték, hogy befogják, vagy elpusztítsák a szörnyeteget, de mindig sikerült elmenekülnie. 1909. után is vannak feljegyzések a létezéséről, de már sokkal hézagosabbak. Ez részben talán annak tudható be, hogy a társadalom cinikusabbá vált, az emberek már tartózkodnak attól, hogy félelmeikről szóló történeket megosszák másokkal attól tartva, hogy nevetségessé válnak. Claytonban látták, amint sértetlenül átmászott egy elektromos kerítésen. Atlantic city-ből aztán hír érkezett, hogy egy műszerész lelőtte az ördögöt, és látta amint az erdőbe zuhant. A holttestét nem találták. A lény rejtőzködni próbált, és minden olyan embert megtámadt, akire csak rálelt. Támadásait Philadelphiában és Pennsylvaniában folytatta. Végül a New Jersey-i Collingswoodban sikerült elűzni véglegesen, miután az ördög sikeresen megölt egy kutyát, és a kihívott fegyveres erők sortűzzel kedveskedtek neki. Ezután nem látta már senki, a New Jersey ördögből legenda lett. A New Devils jéghokicsapat is e legenda tiszteletére választotta meg nevét. Elméletek tucatjai próbálkoztak a jelenség magyarázatával. Van, amely szerint az állat egy patáslábú kacsa. Ennek azonban ellentmond a többi beszámoló a lény méretére vonatkozóan. Mások szerint a homoki daru, amely már hosszú idő óta nem fordult elő azon a vidéken. Bár az állat méretére és magatartására vonatkozóan a megfigyelések javarészt megegyeztek abban, hogy démoni lényről van szó, ez nem magyarázat arra, hogy voltaképpen micsoda is igazában, és miért ragadja el a háziállatokat. Egyes feltevések szerinte esetleg egy jura időszakbeli maradvány lehet, például egy pterodaktilusz, amely valami módon a föld alatt vagy valamiféle barlangban képes volt évmilliókon át fennmaradni. Ha ennek - meglehetősen kétes - elvi lehetőséget fenntartjuk is, a szemtanúk leírása nem emlékeztet egyetlen jura időszakbeli dinoszauruszra sem. Az ennél sokkal babonásabb feltételezés szerint a lényeg a Gonosz megtestesülése, valamilyen várható konfliktus baljós előhírnöke. A szemtanúk beszámolóinak több időpontja ezt az elméletet látszik leginkább támogatni, minthogy a démont látni vélték a polgárháború, a spanyol-amerikai háború, az első és a második világháború, nemkülönben a vietnami háború előtt is. Bárhonnan származzon is, és bármi oknál fogva jelenjék is meg ez a rosszindulatú lény, úgy tűnik, létezése igencsak kérdéses. Ugyanakkor az a körülmény, hogy gyakran és hosszú ideig látták megbízhatónak számító szemtanúk, kizárja annak lehetőségét, hogy csupán mitikus lényről legyen szó, de azt is, hogy a feltűnését szemfényvesztéssel idézték elő. 1951-ben a New Jersey-i Gibbstownban ismét látták, ahogy az utcákat szelte, és közben visongott. 1991-ben egy Edison-i pizza futár látott munka közben, éjjel egy fehér, lószerű állatot. A legújabb beszámoló 2002-ből való, mikor egy nő megpillantott egy hatalmas, denevérszárnyú lényt, mely a háza felett repült. Egyes ufológusok szerint a Jersey ördög egy, a Chupacabrához és Molyemberhez hasonló, genetikailag mesterségesen létrehozott mutáns. Igaz, a Chupacabra és Molyember kísérletektől eltérően az ördög nem az USA kormányával való összefogás eredménye, hiszen az ufológia történelme szerint csak a Roswell-i incidens után kerültek kapcsolatba idegenekkel. Másik lehetőségnek itt van még a démonok kérdése. Nem is új keletű az az elmélet, miszerint a Jersey ördög a túlvilág küldött. A 19. században már feledésbe merültek olyan régi hóbortok mint az ördögimádás és a fekete mágia. Azokban az időkben elég kevés ember gyakorolta a sátánista-vallást. Leghíresebb gyakorlója Aleister Crowley a Londoni Arany Hajnal Társaság tagja volt. Ám ez a társaság is csupán a szexuális ördög-vallást művelte, így nem valószínű, hogy akkoriban hívták volna életre. Ám első megjelenése 1859-re tehető, ekkorra már hanyatlani kezdett a valódi ördögimádás és a boszorkányság, előtérbe kerültek a modern, reformálódott sátánista vallások. Így nyilvánvalóan nem megidézett démonról van szó. Mindkét lehetőséget a mitológiában kell keresni. A szárnyas ló, vagyis a Pegazus az egyik jelölt, hiszen az ördögöt úgy írták le, mint egy lófejű, szárnyas lényt. Ez így egybeesik a Pegazussal, főleg ha figyelembe vesszük a pizza futár beszámolóját is 1991-ből, mikor is egy fehér, lószerű állatot látott munka közben. Ám hiába minden hasonlóság, a fizika és biológia minden törvénye ellentmond a szárnyas lovak létezésének. A másik megemlítendő mitológiai lény a Sárkány. Bár elsőre úgy tűnhet, semmi hasonlóság sincs a két lény közt, ez teljes egészében nem igaz. Sőt! Ha figyelembe vesszük, hogy a leírások szerint hüllőkéhez hasonló farka van, és egyesek szerint pikkelyek borítják testét, valamint, hogy hosszú nyaka van, és hogy szárnyakkal repült, ha mindezt összevetjük a hosszúnyakú, kígyótestű sárkányokkal, akkor már nemhogy lehetséges, de szinte bizonyos, hogy a Jersey ördög egy sárkány. Az, hogy tüzet okád, már csak hab a tortán. New Jersey-ben ma is folytatódnak a találgatások, hogy vajon milyen körülmények között tűnik fel majd legközelebb.

Molyember

A Molyember

Egy újabb U.S.A. legenda. Egy kriptid, mely majd egy évig pokollá tette a Nyugat-Virginiai Charleston és Point Pleasant lakóinak életét.
A jelenség 1966 Novemberétől következő év Decemberéig tartott.
A legtöbb leírás szerint egy fej (valószínűbb, hogy inkább csak nyak) nélküli, szárnyas lényről van szó, hatalmas vörös szempárral.
A lénnyel való első találkozás 1966. November 12-én történt. A Nyugat-Virginiai Clendenini temetőben öt sírásó munka közben látta a Molyembert. Állításuk szerint egy vörös szemű, szárnyas ember volt, aki a fák közül jött elő, és elrepült a fejük felett.
November 15-én két fiatal Point Pleasanti házaspár, Roger és Linda Scarberry, valamint Steve és Mary Mallette esti autózásra indultak Scarberryék kocsijával.
Útjuk során beléptek a Nyugat-Virginiai Fegyvergyár területére, ami a második világháború idején TNT gyárként funkcionált.
A létesítmény hét kilométerrel Point Pleasant mellett található, a 10 km2 területű McClintic erdőség területén.
A gyár mellett álló régi generátor mellett parkoltak le, az árnyékok közt ugyanis felfigyeltek egy vörös szempárra.
Amit találtak, az valósággal sokkolta őket. Roger Scarberry leírása alapján a lény úgy nézett ki, mint egy ember, de sokkal nagyobb volt, körülbelül hat és fél láb magas, és hatalmas szárnyai voltak a hátán. A Molyember végigüldözte őket a 62-es főúton.
A Mason megyei Millard Halstead képviselőhöz hajtottak. Halstead ismerte a párokat, nem kételkedett szavahihetőségükben. Kérésükre visszament velük a TNT gyárhoz, ám nem találta nyomát a szörnynek.
A következő éjjel, November 16-án Mr. És Mrs. Raymond Wamsley Mrs. Marcella Bennett és Teena nevű lánya társaságában barátaikhoz, Mr. És Mrs. Ralph Thomashoz utaztak, akik a TNT gyár közelében laktak.
Mivel nem találták otthon Thomasékat visszafordultak a kocsihoz. Az autó mögött egy furcsa alak feküdt. Szürke, szőrös teste volt, és vörös szemei. Wamsley felesége felhívta a rendőrséget is.
November 24-én négy ember látta a Molyembert a TNT gyár közelében repkedni. Másnap reggel, 25-én Thomas Ury a 62-es fűúton vezetett egyedül, északra a TNT gyártól, mikor is egy szárnyas alakot látott repülni.
November 26-án Mrs. Ruth Foster, a Nyugat-Virginiai Charlestonból látta a lényt, ami a pázsiton álldogált. Másnap reggel Mansonban kergetett meg egy fiatal nőt, éjjel pedig St. Albansban két gyermeket
Legközelebb 67. Január 11-én tűnt fel ismét.
Néhányan látni vélték a Silver Bridge híd összeomlásánál is, és a helyi legenda szerint a Molyember felelős a katasztrófáért.
A híd 1967. December 15-én omlott az Ohio folyóba, 46 ember halálát okozva.
Egyes emberek állítják, hogy kapcsolatba kerülte a Molyemberrel, és az megjósolta a közelgő katasztrófát, ám kétséges a szavahihetőségük.
Az ezekhez hasonló beszámolók miatt aztán megindult az emberek fantáziája, sokan ufókról, idegenekről, és fekete öltönyös emberekről kezdtek beszélni. A parapszichológusok, és ufó hívők meggyőződése, hogy a Molyember egy földönkívüli eredetű lény, aki megjósolja a jövőt.
A kriptozoológusok egyhangú véleménye szerint viszont valószínűbb, hogy egy eddig ismeretlen madárfajról lehet szó, talán az indián mitológiákból ismert viharmadár egy képviselője.

Asztrálutazás

Az asztrálutazás: vajon mi az, ami utazik?

Az asztrálutazás és annak egy válfaja, amellyel különlegessége folytán érdemes  foglalkoznunk, újabb kihívások elé állítja a világ működéséről alkotott elképzeléseinket, de egyszersmint újabb támpontokat ad arra nézve, hogyan is működhetnek a dolgok a negyedik dimenzióban.
Nos, az asztrálutazást végrehajtó emberek lényegében olyanok, mintha „szellemek” lennének. Ha a szellemek fizikai testük nélkül teljes mértékben megőrzik „szellemi frissességüket” és gondolkozóképességüket, sőt még gyarapítják is tudásukat és képességeiket, akkor talán a testükből kiszálló emberek is ugyanazt élik meg és észlelésük is ugyanúgy működik, mint a „szellemeké”. Van persze különbség, mert az asztrálutazó asztrális teste egy láthatatlan energiaszállal hozzá van kapcsolva fizikai testéhez.
Ettől eltekintve az asztrálutazó hasonló helyzetbe kerül, mint a „szellemek”, azaz éteritestével tudatával együtt a negyedik dimenzióba kerülhet. Az asztrálutazást meg lehet tanulni, egyeseknek ez elég gyorsan sikerül, mások évekig is hiába kísérleteznek. Én is sikertelenül próbálgattam, az is igaz, hogy nem túl nagy kitartással. Sok ember kísérletezget az asztrálutazással és tapasztalataikat megbeszélik és kicserélik a világhálón.
Az asztrálutazók a fizikai sík és a negyedik dimenzió határán is képesek utazgatni. A bátrabbak villanásnyi idő alatt át tudnak rándulni más bolygókra, sőt más galaxisokba és emlékeznek is rá, mit láttak ott. Az asztrálutazás problémája, hogy az asztrálutazók nem mindig képesek kontrollálni a helyzetet, nem ismerik a negyedik dimenzió üzemmódját. Nem tudják,hogy irányítsák magukat a kiszemelt célpontba, nem tudják, hová kerülnek szemvillanásnyi idő alatt és legtöbbször fogalmuk sincs, mi várhatja őket az ismeretlen terepen és adott esetben nem tudják, miként védjék meg magukat egy esetleges támadással szemben. Ugyanolyan helyzetbe kerülnek, mint a fizikai test halála után a negyedik dimenzióba jutott„szellemmé” változott ember. Gyorsan rájönnek azonban, hogy fizikai testükből kilépve, mozgásukat és környezetüket is gondolataikkal irányíthatják. Elég arra gondolniuk, hogy vissza akarnak jutni a testükbe és már ott is vannak. Az a bizonyos ezüst zsinór, amely összeköti szellemtestüket a fizikai testükkel, tulajdonképpen testük részét képezi és az bármilyen hosszúra megnyújtható.

Az asztrálutazás kapcsán az után kutattam, hogy pontosan mi is az, ami ilyenkor kilép a testből. Ezt a valamit az asztráutazó áttetszőnek látja, de ugyanolyan formája van, mint a fizikai testnek. Rendesen lát, hall, de őt a fizikai testben élő emberek nem látják és nem hallják. Előfordul, hogy a más dimenzióbeliek sem látják vagy nem kelt feltűnést. Az asztrálutazónak is van tehát valamiféle éteriteste, akár a szellemeknek, és ugyanolyan szédületes sebességgel képes helyet változtatni, mint a gondolat, bár ebben a sebességtartományban ezt nem lehet biztosan állítani. Ami biztos, hogy a fénysebesség sokszorosárólvan szó. Ebből viszont további következtetések vonhatók le, amelyek,mint látni fogjuk, egyáltalán nem megalapozatlanok. Ezek pedig a következők: Ha a „szellemek” képesek az un. perisprit segítségével fizikai testté sűrűsödni, akkor lehetséges, hogy a negyedik dimenziós entitások valamennyien képesek erre, feltéve, ha hozzájutnának az ehhez szükséges energiához. Vajon az az ember, aki képes szellemtestét fizikai testétől leválasztani és szellemtestét más helyre apportálni, nem lenne-e képes azt egy jó nagy adag energia felvétellel valamely célpontban szemvillanásnyi idő alatt besűríteni és mondjuk egy második fizikai testben egy másik helyen megjelenni? A feltételezés jogos, mert ez lehetséges. Nagyon kevés ember, például indiai jógik valóban képesek erre. A jelenséget bilokációnak nevezik. A fizikai test egy biztonságos helyen nyugszik, a„szellemtest” kiszáll, valahol lehorgonyoz, majd materializálódik. Ez a művelet lehet a feltámadás technikája is. A test halála után fennmaradó „szellemtest” egy időre összesűríthető és láthatóvá tehető. Ez viszont arra enged következtetni, hogy abban a testben, amelyet szellemtestnek neveztem, minden megvan, ami a fizikai testben, csak valamilyen más anyagformában. A bilokálódott test visszatérése a fizikai testbe a folyamat megfordításával zajlik le: most már nem kiszáll a szellemtest a fizikai testből, hanem visszaalakul éteri állagúvá és villanásnyi idő alatt ott terem a helyén, a fizikai testben. A másolat nem lehet az eredetivel teljes mértékben azonos, csak bizonyos külső jegyek alapján tűnik másolatnak. A bilokált test ugyanis kevésbé sűrű, mint a fizikai,frekvenciája talán a harmadik és a negyedik dimenzió közé esik.
De mindeközben mi van a tudattal? Melyik testben van? A kérdés jogos,mivel ahogyan a gondolatnak is van szubsztanciája, ugyanúgy az egyén tudatának is kell hogy legyen. Talán a tudata két részre oszlik: egyik része az agyhoz kötődik, másik része a szellem testhez, amely ilyenkor„kiszáll”? És vajon az asztrálutazó „anatómiai” tekintetben azonos egy„szellemmel”? Feltételeztük, hogy lényegében azonos, azzal a különbséggel, hogy az asztrálutazó nem tudja magát teljesen függetleníteni harmadik dimenziós elméjétől. Megjegyzem azonban, hogya Földtől elszakadni nem képes „szellem” sem képes erre. A Földhöz kötöttség valójában azt jelenti, hogy a „szellem” szintén a harmadik és negyedik dimenzió határmezsgyéjén lebeg. Ez magyarázza azt, hogy tudatuk is földhöz kötött, azaz a földi élet befolyása alól nem tudják kivonni elméjüket. Ami pedig a tudat hollétét illeti, a következőkből kiderül, elképzelhető, hogy a tudat az asztrálutazáskor valóban képes lehet megosztani magát.A negyedik dimenzióban a gondolat valóságteremtő ereje sokkal közvetlenebbül érvényesül, (az asztrálutazó azonnal meglátja azt, amire gondol), ezért ha az asztrálutazó célja, hogy e világokat objektív módon felderítse, akkor a szubjektív gondolatokat ki kell küszöbölnie, mert azok megváltoztatják az általa megismerni kívánt valóságot. Mivel a pszichikai kémek az asztrálutazást használják felderítési feladataik teljesítéséhez, így ez a pszichikai kémkedésnél igen fontos szempont.

A pszí kémek speciális kiképzést kapnak és az asztrálutazásukat szigorú protokoll szerint hajtják végre, hogy az elme ne zavarjon be a negyedik dimenziós észlelés objektivitásába. Az asztrálutazásnak ezt a tudományos precizitással kialakított technikáját scientific remote viewing-nak, azaz tudományos távolba látásnak nevezik. Még évekkel ezelőtt olvastam egy amerikai pszíkém élettörténetét, Morehouse: Psychic Warrior (A pszí katona) c.könyvét. A könyv fő célja nem is az volt, hogy leírja, miként folyik a pszichikus kémkedés, hanem hogy leleplezze, miként használják ki e különös képességű embereket enyhén szólva kétes célokra, hogyan teszik őket tönkre testileg-lelkileg, amikor pedig e kivételes képességeket az emberiség hasznára is fel lehetne használni. A szerző katonai karrierje nagyon ígéretesnek látszott egészen addig, míg egy eltévedt golyó fejbe nem csapta. A sisak megvédte a koponyáját, de a rázkódástól mégis megsérülhetett valami a fejében és attól kezdve látóvá lett. Olyan lényeket látott és hallott, amelyekben nem hitt vagy amelyekről tudta, hogy nem lehetnek valósak vagy nem kerülhettek arra a helyre, ahol látta őket, ezért azt hitte, valami baj van az agyával, máskülönben hogyan láthatna olyan dolgokat, amelyekről úgy vélte, hogy nem léteznek? Végül egy katonai pszichiáter, akihez segítségért fordult, elküldte őt a DIA (DefenseIntelligence Agency) nevű katonai pszichikai kémkedéssel foglalkozó csoporthoz. Ott aztán elméletből és gyakorlatból egyaránt kiképezték,hogy megértse és használja ezt a képességet. Dióhéjban a remote viewing(távolba látás) módszere a következő: a tisztánlátó személy megváltozott tudatállapotba hozza magát , ő lesz azasztrálutazó. A felderítést végző személy mellett van egy segítő, aki „navigálja” az asztrálutazót. Az utazó kap egy kódszámot, amelyhez valamilyen számára ismeretlen helyszín tartozik, ami lehet időhöz kötöttesemény is. A kódszám bármi lehet, bárki bármilyen helyszínt bármilyen kódszámmal elláthat, a módszer akkor is működik. A helyszín bárhol lehet, akár más bolygón is. Az asztrálutazó megkapja a mások által kitalált kódot, a navigáló személy vagy ismeri a kódhoz tartozó helyszínt vagy nem, mivel képzési, gyakorlási célból végzett utazás esetén dupla vakon is végre lehet hajtani a feladatot. És láss csodát, az utazó azonnal ott találja magát azon a számára ismeretlen helyszínen, amelyet a kódszám jelöl.Először vázlatrajzot készít arról, amit lát, abból kiderül, hogy milyen jellegű a helyszín. Szemben a tudatát kivetítő un. tisztánlátóval, aki elmosódottan, illékonyan látja, érzi a helyszínt, a profi asztrálutazó azt teljesen valóságosnak, fizikainak látja, hallja, érzékeli, legalábbis azok,akiknek ehhez adottságuk is van és megkapták a szükséges képzést is.

A tudatos tudatukat, érzelmeiket teljesen ki kell kapcsolniuk, mert az kételkedik, analizál, szubjektív ítéleteket alkot. A navigáló diktálja, mit nézzen meg alaposabban, hová közeledjen, merre menjen, az utazó a protokol előírása szerint mondja, hogy mit lát és azt le is rajzolja. Amikor ismert a helyszín, akkor a teljesítmény megítélhető a gyakorlat végén,amikor összevetik a leírt és lerajzolt adatokat a kódszámhoz tartozó mappába rejtett adatokkal, képekkel. Az asztrálutazó a kód alapján mindig hibátlanul megtalálja a célpontot, de persze megnevezni nem tudja, de azt látja és érzi, amit az adott helyen vagy egy adott esemény helyszínén látnia és éreznie kell, ha valóban ott jár. A kilencvenes évek közepén ezt a szervezetet (DIA) felszámolták és ezek az emberek megrendelésre kezdtek dolgozni (ipari kémkedés) valamint tudásukat tanfolyamok tartásával kamatoztatják. Az internetes fórumokon bemutatják, hogy ugyanilyen módszerrel még kezdő rv-sek milyen rajzokat és leírásokat készítettek olyan helyszínekről, amelyeket szintén kód formájában kaptak meg. Idő és távolság nem játszik szerepet abban, mennyire sikeres a művelet. Ez az egyéni tehetségtől függ.
Jártak a Holdon, jártak a Marson, jártak a múltban és a jövőben. Találkoztak földön kívüliekkel, „jártak” távoli bolygókon. A korábbi kérdésekhez hozzáadódik egy újabb fogas kérdés: honnan tudja azasztrálutazó tudatalattija, hogy mit rejt a kód? Ráadásul azonnal ott is terem. Nyilván úgy, hogy amikor a kódoló megadta a kódot, az ő tudatában a helyszín és a kód összekapcsolódott, a helyszín energiamintája imprintálódott a kódba azáltal, hogy a kódoló a kettőt a tudatában összekapcsolta.

Az rv-t végző személyek - mivel alfa, de inkább téta üzemmódban működik az agyuk, ami a tudatalatti működését jelenti, - így közvetlenül képesek olvasni az energialenyomatot, melyet a kód hordoz. A tudatalatti nem csak a kód leolvasására képes hanem engedelmesen gazdája akarat szerint elküldi a mentális testet (a„szellemtest” tudatát hordozó testrészt) a megadott helyszínre körülnézni.Hogyan lehetséges ez?
Csak úgy, ha a kód a kódoló személy által végrehajtott egyszeri gondolati összekapcsolás révén hordozza az általa reprezentált anyagi tárgy vagy helyszín vagy esemény energiamintázatát,amelyet a tudat alatti közvetlenül „olvasni” képes.