Unikornis

A mesebeli egyszarvú (latin nevén unikornis, görög nevén monkérosz) a fantasztikus állatok közül talán az egyik legsokszínűbb, tekintve, hogy eredetét illetően megannyi feltételezés létezik, ráadásul az egyes kultúrák és hiedelmek még külsejével és képességeivel kapcsolatban is jelentős eltérést mutatnak. Az ókori görögöknél i.e. 415-ben jelent meg, a történetíró és orvos Ktésziasz írt a különös állatról, mikor a perzsa királyok szolgálatába állt. Beszámolójában így ír róla: nagyobb, mint a ló, vadon él, teste fehér, feje bíborvörös, szeme kék, a homlokán pedig egy negyvenöt cm hosszú szarv található, mely a tövénél fehér, a közepén fekete, a csúcsánál karmazsinvörös. Ktésziasz az állat származási helyeként Indiát nevezi meg, viszont láthatjuk majd, hogy nemcsak itt, hanem a világ számos más területén is jegyeztek le hasonló lényeket, így az egyszarvú nem nevezhető egyértelműen indiainak.
Az I. században Plinius, a római író A természet históriája (Naturalis historia) című munkájában említi az egyszarvút, a homlokán rendkívül hosszú szarvat viselő élőlényt. A római hiedelem szerint az egyszarvú leginkább az orrszarvúra hasonlít, de ennél részletesebb, Ktésziasz jellemzéséhez hasonló leírást nálunk nem találni.
A hazájának elsősorban Indiát tartják, de Afrikát és Kínát is sokszor említik az egyszarvú eredeti származási helyeként. Ennek megfelelően mindenhol megtalálható az állat egyedi külső jellemzése, és szimbolikus értelmezése, mert az egyszarvú nem csupán egy képzeletbeli mesés lény, hanem jelkép is. Az univerzális nézet szerint az egyszarvú ló alakú állat, de teste nem teljes mértékben egyezik a ló testével. A feje vörös lófej, a törzse is ló, de ez már fehér, a lába őzláb, a farka oroszlánfarok, a szarva pedig egyenes és hegyes. Több olyan leírás létezik azonban, mely szerint a szarv nem egyenes, hanem csavart, spirális, ennek pedig fontos jelentése van, főként az ezoterikus értelmezés szerint. Mielőtt erre rátérnénk, nézzük az egyes származási helyek szerinti meghatározásokat.
Indiában úgy tartják, hogy az egyszarvú teste lóé, a lába elefánté, a farka vaddisznóé, a feje szarvasé. A szarvasfejen helyezkedik el a három méter hosszú szarv. Ehhez képest a kínai legenda – nem meglepő módon – sárkányhoz hasonlítja az egyszarvút (ki-lin), de a fej ebben az esetben is szarvasfej, szarv helyett viszont agancsa van. A rómaiak orrszarvúhoz hasonlítják. Egyes koroknak is más-más a meglátása az egyszarvúval kapcsolatban, itt azonban nem külsőségekről van szó, hanem arról, hogy mit is jelentett az egyszarvú, mivel hozták összefüggésbe. A kínaik számára nagyon fontos volt a ki-lin megjelenése, ugyanis üzenetet hozott, pontosabban előre jelezte, ha egy jövendő nagy bölcs születése közelgett, felbukkanása ezt jelentette.
A négylábú állatok fejedelmének tartott egyszarvút a középkorban az erő, a hatalom, a tisztaság, a fény és a pompa jelképének, és emellett az isteni Ige megtestesülésének tartották. Az egyszarvúnak tehát vallási jelentőséget is tulajdonítottak. Az Ószövetségben csodás erővel rendelkező vadállatként szerepel, ugyanakkor a tisztaság, a szüzesség szimbóluma is egyben. Elfogni csakis úgy lehet, ha az útjába ültetnek egy szűz lányt, akinek az ölébe hajthatja a fejét. A szelíd és kedves egyszarvú csodatételei közé sorolják a gyógyítást. Ázsiában a szarvának gyógyító erőt tulajdonítanak, állítólag a szarvának a pora minden méreg hatását képes közömbösíteni. A hiedelem szerint, aki iszik a szarvából, védetté válik a betegségekkel szemben. Az indiai uralkodók ezért unikornis szarvból (legalábbis ezt hitték, valójában azonban rinocérosz szarva volt) készült kupákból ittak, hogy egészségüket minél hosszabb ideig megőrizhessék. Szarva olyan hatalommal bír, mely lehetővé teszi még azt is, hogy általa megtisztítsa a vizet minden szennyezősétől és méreganyagtól, hogy a többi állat ihasson belőle. Az egyszarvú szelídsége és ártalmatlansága azonban nem minden jellemzésben szerepel. Előfordul ugyanis, hogy a szarvát nem mint csodatévő eszközt, hanem mint fegyvert írnak le, amellyel például az igazságot szolgáltat, méghozzá úgy, hogy a bűnösöket veri meg vele. A néphit úgy tartja, hogy csak a fiatal unikornisok szelídek és kedvesek, viszont ahogy idősebbek lesznek, úgy válnak veszélyesebbé is, és nem lehet már őket féken tartani öregebb korukban. Megállíthatatlanul pusztítanak el mindent, ami csak az útjukba kerül.
Az ezotériában is komoly szerepe van az egyszarvúnak, a mindenséggel fonódik össze a léte. A szarva nem egyenes és hegyes, hanem spirális, mely a mindenség középpontja felé mutat. Csak az láthatja az állatot, aki mélyen elmerül a csendben, meditatív állapotban saját magával és a mindenséggel kerül összhangba.
A sokféle külső jellemzés és szimbolikus értelmezés közül a leggyakoribb mégiscsak a szexuális interpretáció.

Láthattuk, hogy a kereszténység számára az egyszarvú a tisztaság és a szüzesség jelképe, ugyanakkor Jean Chevalier és Alain Gheerbrant szimbólumokat tárgyaló munkájában (Dictionnaire des Symbols) részletesebben ír erről a funkcióról: „Az egy szarv jelképezheti az érés egy szakaszát, a lelki fejlődés során a biológiai, nemi lényből való átmenetet, a szexuális megtisztulás, majd a szexualitás szublimálása során a nemiséget meghaladó Egység elérését.” A szarv szerintük fallikus jelkép, ami a spirituális megtermékenyítés szimbóluma, de egyúttal a fizikai szüzességé is. Chevalier és Gheerbrant arra az összegző megállapításra jutott, hogy az egyszarvú minden esetben a fizikai lét csodálatos felemelkedését idézi, a természetfeletti erő eszményét testesíti meg, amely mindenből sugárzik, ami tiszta.
Szimbolikus jelentésein túl a csillagászatban is találkozhatunk az egyszarvúval, erről a fantasztikus lényről kapta nevét a Tejúton található csillagkép, a Monoceros, még a tizenötödik században.